Már áll a pápalátogatásra épített Kossuth téri színpad – képek
Ferenc pápa pénteken délelőtt érkezik Budapestre.
Ferenc pápa pénteken délelőtt érkezik Budapestre.
Ferenc pápa és Orbán Viktor nézetei egy sor fontos ügyben élesen szemben állnak egymással. Épp ezért lesz a látogatás politikai áldás a miniszterelnöknek.
A négyszemközti beszélgetésre készül az államfő az egyházfővel.
Nem egészen az áll az ügy hátterében, amit korábban a püspöki kar kommunikált.
11 ezer magyar fiatal előtt fognak zenélni április 29-én, a hangszereiket már két nappal a koncert előtt be kell vinni az Arénába.
Legutóbb elég volt tíz nap.
Külön regisztrálni sem kell a díjmentes utazáshoz.
A fideszes megmondóembert elmondása szerint folyamatosan keresték, hogy mikor tart már békemenetet. Így gyorsan hirdetett egyet vasárnapra, így a szervezéssel sem kell vesződnie, szerinte pedig ha sokan lesznek, annak „politikai üzenete is lesz”.
Április 29-én a pápa fiatalokkal fog találkozni, a rendezvényen pedig zenés műsor is lesz.
A Blikk azt írja, az egyházfő a Vatikán XII. kerületi nagykövetségén fog lakni egy külön lakosztályban.
Az ukrajnai béke szorgalmazása lesz az egyik központi témája Ferenc pápa magyarországi beszédjeinek Török Csaba esztergomi plébániai kormányzó, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) televíziós referense szerint.